Lassan-lassan beköszönt az tavasz, a hőmérséklet emelkedésével együtt autósként hajlamosak vagyunk a sebességünket is jobban megnövelni. Ennek oka, hogy jobbak a látási viszonyok, szárazabbak az utak és ez által biztosabbnak érezzük magunkat az autóban. Sajnos azonban a sebesség növelésével a balesetek kockázata is megnő.

Tavasszal az autózással kapcsolatban érdemes megfogadni néhány hasznos tanácsot.  Ha a hőmérséklet tartósan hét fok fölé emelkedik ideje a téli abroncsot nyárira cserélni. Felszerelés előtt a nyári abroncs állapotát is ellenőrizzük, ha a bordázat mélysége 1,6 milliméter alatt van, akkor jogszabály szerint cserélni kell a gumit.

A jobb időben szívesebben teszünk – veszünk az autó körül, egy esetleges átvizsgálás szintén nem árt. Ellenőrizzük le a motor működéséhez szükséges folyadékok (hűtővíz, motorolaj, szélvédőmosó) szintjét. Ha egyedül nem boldogulunk érdemes szervizhez fordulni.

Abban az esetben, ha télen inkább a tömegközlekedési eszközöket használtuk, akkor autóba ülés előtt elevenítsük fel a közlekedési szabályokat, illetve figyelmesen tegyük meg a korábban megszokott útvonalat, mert életbe léphettek forgalmi változások.

Ahogy a természetben, úgy a forgalomban is beindul a zsongás, megjelennek a robogósok, motorosok és biciklisták is. Ha a forgalomban két keréken veszünk részt, ne felejtsük el, hogy egy esetleges balesetben sokkal védtelenebbek vagyunk, mint az autósok. Éppen ezért nagyon fontos a megfelelő öltözék megléte illetve a megfelelő láthatóságot biztosító eszközök beszerzése.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a jó időnek köszönhetően gyermekek tízezrei mennek ki a szabadba, játszóterekre. Előkerülnek a tárolókból a görkorcsolyák és a rollerek, a labdák és az egyéb játékok. A gyermekeknél a játék hevébe való belefeledkezés miatt jellemzőbb a figyelmetlenség éppen ezért a felnőttekre hárul a feladat, hogy minden esetben vigyázzunk rájuk.

Küldjön üzenetet!