A tél elmúltával, a melegebb idő beköszöntével egyre több kátyúval találkozhatunk az utakon. Egy kátyúba történő belehajtás komoly sérüléseket okozhat a gumiabroncson, a felnin, esetleg a komplett futóműben, vagy legrosszabb esetben még személyi sérülés is keletkezhet belőle.

Ha kátyúba hajtunk és kárunk keletkezett, a kátyúkárt az autósnak kell bejelentenie az adott út kezelőjénél.

Fontos, hogy a közút fenntartójának felelősségét bizonyítani tudjuk, máskülönben az adott útszakasz kezelője visszautasíthatja a kártérítést.

Ahhoz, hogy ennek lehetőségét csökkentsük, már a helyszínen végezzünk el néhány dolgot:

  • Kátyúba hajtás esetén ne hagyjuk el a helyszínt! Fényképekkel dokumentáljuk az úthibát, a környéket, illetve a gépkocsi sérülését.
  • Nagynak tűnő kár esetén ragaszkodjunk a rendőri jegyzőkönyvhöz, illetve a helyszínen tartózkodók közül próbáljunk tanúkat szerezni.
  • Hívjunk rendőrt akkor is, ha személyi sérülés nem, csak komolyabb kár történt.

Tudjuk meg, hogy pontosan melyik szervezet felügyelete alá tartozik az adott útszakasz, majd e-mailben vagy személyesen tegyük meg a bejelentést az eset és az okozott kár részletes leírásával, a fotók mellékelésével.

Ma már lehetőség van kátyúbiztosítás megkötésére, melynek előnye, hogy a közút kezelőjével nem az autósnak kell alkudoznia, ezt a biztosító teszi meg.

Fontos megjegyezni, hogy ebben a helyzetben is az autósnak kell dokumentálnia a kárt – minél pontosabban.

A MABISZ adatai szerint az esetek mintegy felében nem fizetnek a biztosítók, mert nem megfelelően dokumentált a kár, az autós a megengedettnél gyorsabban hajtott, a kár rögzítése nélkül elhajtott a helyszínről vagy figyelmeztető tábla jelezte az úthibát.

Küldjön üzenetet!