Egyesületünk az  FTC sportklubbal együtt 2015. május 13.-án 13.30-kor az  esélyegyenlőség világnapja alkalmából FLASHMOB megmozdulást szervezett.

A Flashmob megrendezésével azt a célt tűztük ki, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgáskorlátozottak támogatásának fontosságára, valamint az esélyegyenlőségre.

Flashmob - Fradi - Társ a bajban

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy formáljuk a közgondolkodást – kommentálta az eseményt Bartha Zoltán, a Társ a Bajban Személyi Sérültekért Egyesület elnöke. – Nyilván senki nem úgy indul el otthonról, hogy őt baleset fogja érni. Éppen ezért fontos, hogy ne csak akkor kezdjünk el egy balesettel és annak következményeivel foglalkozni, amikor már bekövetkezett, hanem próbáljunk meg előrelátóan és felelősségteljesen gondolkozni.”

Az esemény helyszínéül a Szent István tér szolgált, ahol napközben is rengeteg turista és járókelő fordul meg, így a közönség adott.

A Flashmob részvevői az FTC neves sportolói (labdarúgók, kézilabdások, vízilabdások, birkózók) valamint kerekesszékesek voltak, és persze azok, akik járókelőként csatlakozni kívántak a közös tánchoz.

A Fradi labdarúgó csapatát Dibusz Dénes, Böde Dániel, Gera Zoltán, Varga Roland, Gyömbér Gábor, Jova Levente és Batik Bence képviselte. Az FTC női kézilabda-csapatából Nagy Lívia és Márton Gréta, a női labdarúgók közül Zágor Bernadett és Inna Zlidnis jelent meg. Részt vett továbbá a kezdeményezésben az FTC vízilabda-csapatának edzője, az olimpiai bajnok Varga Zsolt és játékosa, Nyéki Balázs, valamint két birkózó, a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter és a hozzá hasonlóan friss országos bajnok Krasznai Máté.

Több mint 1,6 millió szurkolónk van, ezért nagyon fontos, hogy a klub egységesen próbáljon példát mutatni. Nemcsak a sportolók felé kell ezt mutatnunk, hanem mindenki számára, aki csatlakozni szeretne hozzánk. A Ferencvárosi Torna Clubnak irányt kell mutatnia! Törekvéseinket nemzetközi szinten is elismerik, és természetesen továbbra is folytatjuk ezt az utat. – nyilatkozta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

A zenét Magyarország egyik legnépszerűbb zenei előadója Vékony Z szolgáltatta, aki személyesen jött el lejátszani egyik ismert világslágerét és a legújabb számát.

A koreográfia Sárai Rita vezetésével, valamint a Gördülő Tánccsoport támogatásával valósult meg.

A megmozdulás több földi kamerával valamint egy drónnal is rögzítésre került. A Fradimédia által készített felvétel megtekintéséért KATT IDE.

Még több fotóért látogass el a Facebook oldalunkra.

FTC - Flashmob - Társ a bajban Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob IMG_5684 Batik Bence - Fradi - Társ a bajban - Flashmob Varga Roland - Fradi - Társ a bajban - Flashmob Dibusz Dénes - Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Gera Zoltán - Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Gyömbér Gábor - Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob Gera Zoli -Társ a bajban Flashmob Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob Társ a bajban Flashmob Társ a bajban Flashmob Fradi - Társ a bajban - Flashmob

Fradi - Gera Zoli

Társ a bajban Flashmob with Vekonyz Társ a bajban Flashmob

Küldjön üzenetet!